OLT TAKARITÁS 2009 / TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓ
2009 szeptember 25-27 között második alkalommal került sor a szemétszedést kulturális programokkal ötvöző mozgófesztiválra.
Eredetileg augusztus 14-16 – ra terveztük az akciót, objektív okok miatt viszont kénytelenek voltunk egy szeptember végi dátumra tolni.
Szeptember 25-én, pénteken 14 órakor elindultunk az önkéntes jelentkezőkkel a Trident áruház mögül (csendőrlaktanya), kb. 50 fő jelent meg. A csapathoz csatlakozott két iskolás csapat a Váradi József iskolából pár óra erejéig.


Késő délután elkezdett esni az eső, így bevonultunk a Bedeházi-malomnál felépített táborba, ahol a bográcsos vacsoráról, zenekarok fellépéséről, alváslehetőségről gondoskodott a csapat másik része.
Pénteken 8 km-t haladtunk. Azt tapasztaltuk, hogy idén nem volt olyan mennyiségű szemét, mint tavaly ( az első alkalommal megrendezett Olt takarításon).
Este, a táborban fellépett a Fabatka együttes és a Ritmo del Flamenco.


Sátrakban biztosítottuk az alvás lehetőséget az önkéntesek számára, vastag tornamatracokat helyeztünk el a sátorba, a hidegre való tekintettel.


Szeptember 26-án, szombaton délelőtt folytattuk a takarítást a csapattal, közben átköltöztettük a tábort az étfalvi futballpályára. Itt napközben felállítottuk a sátrakat, összeszereltük az esti koncertre a hangosítást és a színpadsátrat, előkészítettük az uzsonnát és a bográcsos vacsorát.
Tavalyi tapasztalatunk alapján úgy gondoltuk, érdemes a gyerekeknek külön programot szervezni, mert a tavalyi alkalommal egész nap a tábor területén tartózkodtak, érdeklődtek, anékül, hogy számukra valami szórakoztató programmal készültünk volna. Az idén megszervezett gyerekprogramok célja, szintén környezetvédelmi jellegű volt, éspedig, hogy játékosan környezettudatosabb viselkedésre vezessük őket.
Örömmel tapasztaltuk, hogy nemcsak a hulladékokból készített játékokat( műanyag flakonból malac/ söröskupakokból béka/ kartondobozból pénztárca) tanulták el élvezettel, hanem készségesen segítettek a tábor környékéről felszedni a szemetet is.


Ezenkívül többször kijelentették, hogy az iskolában is elmondják majd mindenkinek, hogy nem szabad a szemetet a „zöldbe”, folyóba, természetbe eldobni.
Azt gondoljuk, hogy közösségnevelő akciónkat érdemes gyerekekkel kezdeni. Ugyanakkor nem veszélytelen őket az Olt mentén haladó takarítócsapat mellé csatolni, de játékosan, veszélytelen zónában, külön gyerekekkel foglalkozó önkéntesekkel nagy eredményeket lehet elérni.


Szombat estére a csapat elért majdnem a táborig a takarítással, a bográcsos vacsorát ismét két koncert követte: a temesvári Apa Neagra és Dj Gussoline.
Vasárnap, 27-én Gidófalva területén az folyó két oldala és a zoltáni folyószakasz tisztult meg.


Csapatunk tavalyi rendezvényünkhöz képest kissebb létszámú volt (ennek oka lehetett a hűvös időjárás, az eső, ill. az egyetem kezdete is), így a tábor helyszíne vasárnapra is az étfalvi futballpálya maradt. Itt napközben folytatódtak a gyerekprogramok, este tűzzsonglőrök, ill. a bukaresti L’orchestra de Roche szórakoztatta nemcsak az önkéntes résztvevőket, hanem az esti odalátogatókat is.


Tavalyi partnereink megmaradtak idénre is : a Tega Rt. a szemét elszállításáról, mobilvécékről, takarítóeszközökről gondoskodott, a Megyei Környezetvédelmi Hivatal információkban segített, a Tein teaház a táborokban forralt bort, kávét, sört szolgált fel, ill. helyszínt biztosít a takarításról készült fotók kiállítására, Gidófalva polgármesteri hivatala tüzifát, asztalt, padokat, nyersanyagokat adományozott, Sepsiszentgyörgy Városi Tanácsa anyagiakban segített.
Az akció során, de utána is sok viszajelzést, ötleteket, tanácsokat kaptunk. Megerősítés ez arra, hogy érdemes folytatni a kezdeményezésünket. Csapatunk új önkéntesekkel is bővült, akik, elmondásuk szerint jól érezték magukat, jövőre is részt akarnak venni és az egyesület aktív tagjaivá vállni.
Köszönjük mindenki hozzájárulását.
Lármafa Egyesület
Sepsiszentgyörgy,
2009.10.14.